A sűrített levegő a gyártásban gyakran „egyszerű” üzemi közegnek tűnik: van kompresszor, csőhálózat, tömlő, gyorscsatlakozó, fúvópisztoly vagy pneumatikus szerszám. A költség viszont nem a levegőnél kezdődik, hanem az áramnál. A kompresszor, a szárító, a szűrők, a nyomásveszteségek és a szivárgások együtt adják azt a számlát, amit sok üzemben senki nem lát külön soron.
A cég nem a levegőért fizet, hanem azért az energiáért, amellyel a levegőt összenyomja, előkészíti és nyomás alatt tartja. Ezután még minden olyan pontért is fizet, ahol a levegő elszökik, vagy ahol drágább technológiát használ egy egyszerűbb megoldás helyett.
Miért drága a sűrített levegő?
A kompresszor villamos energiából állít elő sűrített levegőt, de a folyamat veszteséges. Az energia jelentős része hőként jelenik meg, további veszteséget okozhatnak a szűrők, a szárító, a csőhálózat, a nyomásesések és a szivárgások. A munkahelyen csak a kész levegő látszik, a költséget viszont az egész rendszer termeli.
Ezért a sűrített levegő az egyik legdrágább üzemi közeg lehet. A kezelő csak a fúvópisztolyt vagy a pneumatikus hengert látja. A költségben benne van a kompresszor üzemideje, a levegőkezelés, a hálózati nyomás, a fogyasztók állapota és az is, hogy a rendszer nyomás alatt marad-e akkor is, amikor nincs termelés.
A legnagyobb hiba az, amikor a sűrített levegőt ingyenes segédenergiának tekintik. Ha mindenre ezt használják, mert kéznél van, a veszteség csendben nő.
Hol szökik el a pénz?
A veszteség ritkán egyetlen nagy hibából áll. Többnyire sok kisebb pont adódik össze: szivárgó gyorscsatlakozók, öreg tömlők, nyitva hagyott ágak, túl magas üzemi nyomás, felesleges lefúvatás, elhasznált szűrők vagy rosszul leválasztott üzemrészek.
| Költségforrás | Mi történik? | Mit érdemes először ellenőrizni? |
|---|---|---|
| Szivárgások | a kompresszor olyan levegőt termel, amely nem végez munkát | gyorscsatlakozók, tömlők, szelepek, régi leágazások |
| Túl magas nyomás | az egész hálózat drágábban üzemel, gyakran egyetlen problémás fogyasztó miatt | gépek tényleges nyomásigénye, hálózati nyomásesés |
| Lefúvatás és tisztítás | a levegőt hűtésre, szárításra vagy takarításra használják | fúvóka, ventilátor, elszívás vagy mechanikus megoldás lehetősége |
| Üzemidőn kívüli működés | a kompresszor akkor is nyomást tart, amikor nincs termelés | éjszaka, hétvége, üres csarnokrészek, nyitva maradt szelepek |
| Nincs szakaszolás | az egész hálózat nyomás alatt van, miközben csak egy rész működik | zónákra bontás, nem használt területek lezárása |
| Szűrők és szárítók | nő a nyomásesés, a kompresszor többet dolgozik | karbantartás, szűrőállapot, kondenzátum, kompresszorhelyiség hőmérséklete |
Egy kisebb szivárgás nem tűnik komoly hibának. A gép működik, a termelés megy tovább, legfeljebb hallani egy halk sziszegést. A kompresszor viszont újra és újra pótolja az elveszett levegőt. Ez tiszta költség, amelyből nem lesz hasznos munka.
Hogyan derül ki gyorsan, hogy túl drága a rendszer?
Az egyik legegyszerűbb jel a kompresszor viselkedése termelés után. Ha a csarnok áll, de a kompresszor továbbra is nyomást pótol, akkor a rendszer valahol veszít, vagy feleslegesen tart nyomás alatt olyan részeket, amelyekre éppen nincs szükség.
A másik lépés a fogyasztási pontok végigjárása. Hol használnak levegőt valódi technológiai okból, és hol csak megszokásból? A tisztítás, lefúvatás, hűtés, régi leágazások és nyitott fúvókák külön-külön apróságnak látszanak. Együtt viszont állandó terhelést adnak a kompresszorállomásnak.
A harmadik pont az üzemi nyomás. Meg kell nézni, milyen nyomást igényelnek valójában a gépek, és ehhez képest mire van állítva a rendszer. Ha a nyomást évekkel korábban „biztonságból” emelték meg, lehet, hogy azóta minden műszakban feleslegesen fizeti az üzem a többletenergiát.
Mit érdemes először megtenni?
Először a nyilvánvaló szivárgásokat kell megszüntetni. Ez általában a legolcsóbb lépés. A gyorscsatlakozók, tömlők, szelepek, kondenzátumleeresztők és régi leágazások javítása sokszor gyorsabban hoz eredményt, mint egy nagyobb beruházás.
Ezután érdemes ellenőrizni, hogy az egész hálózatnak folyamatosan nyomás alatt kell-e lennie. Ha a gyártás zónákban működik, a sűrített levegős hálózatnak is célszerű szakaszolhatónak lennie. Egy üres csarnokrész ne fogyasszon ugyanúgy, mint egy működő gyártósor.
Csak ezután jön a nagyobb kérdés: új kompresszor, jobb vezérlés, hővisszanyerés, fogyasztásmérés vagy részletes energetikai felmérés. Egy új kompresszor nem javítja meg azt a hálózatot, amelyben sok a szivárgás, túl magas a nyomás, és a fogyasztók feleslegesen működnek. Legfeljebb hatékonyabban táplálja ugyanazokat a régi veszteségeket.
Mikor van értelme mérni és auditálni?
Ha az üzem nagyobb mennyiségű sűrített levegőt használ, a becslés gyorsan kevés. Ilyenkor érdemes mérni a kompresszor teljesítményfelvételét, a hálózati nyomást, a fő ágak fogyasztását és a termelési időn kívüli terhelést. Ebből látszik, mikor van valódi igény, és mikor dolgozik a rendszer csak a veszteségek miatt.
Az ultrahangos szivárgáskeresés, a nyomásesések vizsgálata és a fogyasztási profil felvétele sokkal jobb alapot ad, mint a megérzés. Így nem az a kérdés, hogy „kell-e nagyobb kompresszor”, hanem az, hogy mennyi levegőre van ténylegesen szükség, hol tűnik el, és melyik beavatkozás térül meg először.
Összegzés
A sűrített levegő azért drága, mert a költség nem egyetlen gépnél keletkezik. A teljes rendszer számít: kompresszor, szárító, szűrők, csőhálózat, üzemi nyomás, szivárgások, fogyasztók és üzemidőn kívüli nyomástartás.
A jó sorrend egyszerű: először szivárgások, nyomás, szakaszolás és felesleges felhasználások. Utána jöhet a mérés, az automatika, a hővisszanyerés vagy a kompresszorállomás modernizálása. Amíg nem látszik, hol fogy el a levegő, addig a beruházás könnyen csak a régi veszteségek drágább kiszolgálása lesz.
